Dugi-sztorik
Ott van szippantás, ahol nincs csatorna, azaz nincs rákötve az utcai csatornára az épület szennyvízcsöve. Ilyenkor az emésztőbe folyik a mosogató, fürdőszoba, WC vize. Az emésztőből pedig a telefonon megállapodott időben egy szippantóautó szivattyúzza ki a tartalmat, és azt a közműszolgáltató elszállítja.
Ahol viszont csatornázott az utca, és rákötötték az épületből kijövő csatornát a közcsatornára, ott van csatorna. Ott nincs szippantás.
A TÖBBI DUGULÁSELHÁRÍTÓNAK NEM SIKERÜLT
Akkoriban még teljesen egyedül dolgoztam, sőt már láncdohányossá váltam, amikor kihívtak vidékre egy emésztős problémához. Egy szép piros pöttyös labda került az emésztőbe. És amikor az emésztő annyira megtelt, hogy a víz elérte az épületből kifolyó szennyvízcső magasságát, ez a fránya labda belebújt az épületből kijövő szennyvízcső szájába. Hiába húzták le a WC vizét, ami hirtelen 10 liternyi, a labda fixen beleragadt a csőbe. Sok duguláselhárító mester próbálkozott a labda kipiszkálásával minden irányból. Senkinek sem sikerült. Még kilyukasztani sem.
Abban az időben még 50 kilós duguláselhárító voltam. Csodálkoztak is, hogy egy nő jött a fővárosból. Szinte a teljes rokonság jelen volt, hogy segíthessenek nekem. Én nem kértem semmiféle szerszámot, arra sem voltam hajlandó, hogy egy kötelet kössenek a derekamra, nehogy belezuhanjak a „szerencsébe”. Bíztam magamban, ismertem a képességeimet. Az emésztő fedelétől jó messze volt az a labda. Ügyesen megépítették a kettéosztott emésztőt, mert ahol a labda a kifolyóba beszorult, abban a részben gyűlt a lé sűrűje, a másik részben pedig az átfolyt hígabb, a könnyebben szippantható víz.
EZ GYEREKJÁTÉK!
Csak annyi volt a dolgom, hogy az egy téglányi falból felhúzott középső részre ereszkedjek és guggoló helyzetben előrearaszoljak a labdához egy pár méternyit a csőig. Nagy slukkot vettem a friss levegőből, arra gondoltam, hogy egy levegővel megoldom pillanatok alatt. Onnan gumikesztyűvel könnyen kiemelhettem a szép piros labdát. Elfogyott a levegő, kellett egyet szippantsak a meglévőből. A labda kihúzása után kizubogott még egy csomó víz, úgyhogy visszafelé a fal tetején is átbukott a szerencse nedve. Csak a bakancsom lett valamennyire nedves.
VAGY MÉGSEM?
Az egész művelet oda-vissza talán egy-két percig tarthatott. Amikor boldogan kibújtam a sz@ros labdával, mosolyogva, úgy, hogy egy cseppnyi „áldás” sem ért hozzám, büszkén mondtam, hogy most úgy rágyújtanék, hisz’ kiérdemeltem. Ugyanis nem értettem, miért néznek rám az emberek hatalmas, tágra nyílt szemekkel, szótlanul, döbbent arccal, megmerevedve.
A háziasszony szólalt meg végre először: ők ilyet még nem láttak, teljesen elfehéredett az arcom. Még a halottaknak is van színük… Ugyanis az emésztőben felgyülemlő metánt, amikor elfogyott a levegőm, úgy beszippantottam, hogy észre sem vettem.
Én voltam a hibás, mert egyáltalán nem gondoltam arra, hogy nincs kiszellőztetve az emésztő a beleereszkedésem előtt.
Azért nem feltételeztem, mert hogy már olyan sokan próbálkoztak előttem.
Az eszembe sem jutott, hogy az emésztő természetes szaga/illata miatt bizony lezárva illik tartani a fedelét.
HATALMAS SZERENCSÉM VOLT
1. Annyira biztos voltam abban, hogy ezt hipp-hopp, itt és most azonnal megoldom, hiszen az ötvenedik évem felé közeledve még igen hajlékony, gyors voltam, a testemben éreztem még az artistamúltam, ezért sem az autóban lévő létrát, meg a védőfelszerelésből semmit sem vettem elő, még az egyedi gázálarcot sem, aminek a működését idefelé jövet gondosan leellenőriztem, hiszen egy ideig abban vezettem. Sőt, az ipari alpinista felszerelésem akkor még komplett megvolt.
2. A metántól – ha még egy kicsit tovább maradtam volna – előbb eufórikus állapotba kerülhettem volna, majd akár… De szerencsére semmilyen maradandó károsodás nem ért.
3. Az emésztő közepén lévő elválasztó téglafal annyira rozoga lett a mozgó vízoszlop súlya miatt, hogy a vendéglátóim azon izgultak évek óta, nehogy bedőljön szivattyúzás közben, én meg azon egyensúlyozgattam.
4. Bent vettem észre, hogy a fejem fölött lévő „plafon” is éppen omladozófélben volt, bármikor rám hullhatott volna.
5. A szippantós azért nem jött ki hozzájuk elszállítani a szennyvizet, mert attól félt, hogy az ő berendezését is eldugaszolhatja az a labda.
6. A cigis dobozomat – igaz, tenyérizzadtan -, de végülis visszakaptam.
7. Megvendégeltek finom levessel azért a pár percért.
8. Életre szóló barátaim lettek.
9. A munkatársaimnál azóta sokkal jobban odafigyelek a munkavédelmi szabályok betartására: azóta leeresztési engedélyt írattatok alá a megrendelővel. Ott kell végig lennie, és rögzíteni vagy fognia kell a létrát, ilyenkor mindig legyen sisak és mindenféle védőfelszerelés, amit begyakorlottan bármikor helyesen kell használnia annak a duguláselhárítónak, aki éppen leszáll.
Konklúzió
A legnagyobb ellensége mi vagyunk saját magunknak, ha azt hisszük önmagunkról, hogy – óh, ez gyerekjáték…
Igen, nagy szerencsém volt.
Utólag vakmerőnek érzem, ahogy bántam önmagammal és a megrendelőimmel. Mert hiába készültem fel, végül mégis esztelenül, mindenféle védőfelszerelés és védőberendezés nélkül, átgondolatlanul kockáztattam nemcsak az életem, hanem a vendéglátóim lelkivilágát, hírnevét is. Nem beszélve arról, hogy akkor ezért a pár perces műveletért egyetlen fillért sem kértem el, mert úgy gondoltam, hogy elég, ha csak a kiszállási költségeimet térítik meg, hiszen nem azt a tipikus szakmai feladatot láttam el, amit nekem akkor a duguláselhárítás jelentett.
Kérdésem Önhöz, Kedves Olvasó:
ÖN MINEK MINŐSÍTENÉ AKKORI VISELKEDÉSEMET/HIRTELEN DÖNTÉSEMET?
Én akkor rosszul döntöttem, és valóban a körülmények szerencsés alakulása miatt kérdezhetem meg most Önt.
Kérem, segítsen nekem: hogyan fogalmazzam meg a munkatársamnak, hogy melyik énjére hallgasson hasonló helyzetben?
Ön más szemüveggel látja ugyanezt a helyzetet.
MINDIG AZ AZ IGAZ, AMI ÖNNEK IGAZ!
Nekem fontos az Ön véleménye, hiszen segít nekem meghatározni, hogy a munkavédelmi utasításban az ilyen hirtelen, önmagára és a környezetére veszélyes döntést hogyan kerülhetné el az én munkatársam.
Olvasson tovább:
