Állás, karrier

ÁLLÁS, KARRIER

 

20 és 35 év közötti, jó fizikumú, Budapesten lakó férfi jelentkezését várjuk duguláselhárító gyorsszolgálatosnak

TISZTA VÍZ Környezetvédelmi és Szolgáltató Kft.
Budapest

Gyorsszolgálat: amikor csörög a telefon, indulunk menteni.

Állás, karrier

 

KEDVES ÉRDEKLŐDŐ!

Kétszázezres kezdő fizetést adunk a betanulási idő alatt. Rajtad, a rátermettségeden és a szorgalmadon múlik, hogy mikortól dolgozhatsz önállóan, és mennyit keresel.

Téged segítő, gyorsan gondolkodó és cselekvő, családias vállalkozás vagyunk, 1992 óta a fővárosi gyorsszolgálatban. 

A MEGBIZATÁSUNK: a tőlünk segítséget kérőnek a legtöbbet megadjuk, sőt a megelőzésre is betanítjuk az ügyfelet, hogy nem legyen több dugulása.

 

ELŐNYÖK, AMIÉRT ÉRDEMES VELÜNK DOLGOZNI

Jobbá válik az életed. Itt igaz, keményen megdolgozol, de hozzásegítünk az álmaid megvalósításához.

A nehéz rendszeres fizikai munkától rendkívül megerősödsz, csinos, vonzó leszel.

A folyamatos, önálló szellemi – „hogyan és mivel oldjam meg mielőbb” – gondolkodásmódtól rendkívüli alkotókészségre teszel szert.

DOLGOK, AMIKET CSAK TŐLÜNK KAPHATSZ MEG

 ÍGY SEGÍTÜNK, HOGY A CÉLJAID ELÉRHESD:

Te osztod be a saját kötetlen munkaidődet. Ezt tiszteletben tartjuk, hogy amikor akarod, szabad maradhass.

Azt viszont elárulom, hogy a legtöbbet akkor kereshetjük, amikor a főállású ügyfél munkaideje lejár, hazamegy, és észreveszi, hogy eldugult. Ez inkább a délutáni időszakra esik. Tehát ezért érdemes előre meggondolni, hogy mikor dolgoznál inkább, hiszen délután  négytől kicsit drágább a szolgáltatásunk.

Minden munka más, ezért változatos itt minden.

Megismered az önértékelést. Jó önismeretre, hatalmas emberismeretre teszel szert.

A legjobbaktól kitanulhatod a szakmát, és akár vezetővé is válhatsz.

A fizetésért cserébe megvesszük azt a hozzáadott értéket, amit csak Te tudsz. Ahogy önállóan kezdesz dolgozni, rögtön jutalékot kapsz a megtermelt érték után. Itt nincs plafonfizetés. Ha bírod, akkor a határ a csillagos ég, a munkád értékéhez és mennyiségéhez viszonyítva kereshetsz. Ez lehet nem csupán havi 200, de akár több százezer feletti forint is.

TETSZIK?

Ha igen, akkor gyere dolgozni a legismertebb családi gyorsszolgáltató céghez, a TISZTA VÍZ Környezetvédelmi és Szolgáltató Kft-hez!

A jó munkatársakból mindig hiány van. Mi megbecsülünk Téged.

VÁRJUK HÍVÁSODAT: 30 / 9 228 158

 

JELENTKEZÉSI FELTÉTELEK

  • „B” kategóriás jogosítvány, KRESZ betartása, balesetmentes eddigi vezetési gyakorlat, térképolvasás, GPS-használat
  • büntetlen előélet
  • egészséges test és lélek
  • rendezett családi háttér
  • budapesti otthon

ELŐNYT JELENT

  • a „C” kategóriás jogosítvány és a vezetői tapasztalat
  • vízvezetékszerelői tapasztalat
  • ha tudásszomjad van (ha fejlődni akarsz, itt megteheted, ha belerakod az energiát, olvasod a szakmai anyagokat, akkor egyre komolyabb munkákat kapsz és egyre többet kereshetsz)
  • ha jó fej vagy
  • ha 20-35 év körüli férfi vagy

ELVÁRJUK

  • a szakmai és emberi alázatot (ha hisztis vagy, ne jelentkezz!)
  • a megígért határidők betartását
  • alapvető kommunikációs képességeket (magyarul: ha valami nem megy, akkor azonnal szólj, segítünk)

 

KIK VAGYUNK?

Budapesten közismert családi cég TISZTA VÍZ Környezetvédelmi és Szolgáltató Kft. néven. 1992 óta szerzett tapasztalattal a szakmában.

Akik a szakmai tudást és a családias jelleget adják a munkatársnak:

  1. Rácz Zsuzsa, a mama

duguláselhárító specialista 1992 óta, a TISZTA VÍZ Környezetvédelmi és Szolgáltató Kft. tulajdonosa, aki szívesen lenne a vezetőd. Aki azt szeretné, hogy mielőbb önállóan dolgozz. Intézi a céges reklámokat, a felvételedet, egy csomó dologra be- és kitanít, később a feladatokat adja Neked.

Olyasvalakit keresünk, aki önálló, talpraesett és okos.

Aki szeret segíteni. Tudja, hogy gyorsszolgálathoz jön dolgozni: ha csörög a telefon, készen áll az azonnali segítésre.

Legyél mellettem A FŐVÁROS EGYIK LEGJOBB DUGULÁSELHÁRÍTÓJA!

MIRE SZÁMÍTHATSZ?

      • Teljes állásról van szó.
      • Telefonon meghallgatod és tárgyalsz majd az érdeklődő ügyféllel, akinél különösen fontos a bizalom megszerzése, hogy alig várja, megismerhessen Téged, és Te szolgáltathass neki.
      • Közösen megtanítunk a szenzációs, az ügyfélnek is felejthetetlen élményt adó és nagyon gyors duguláselhárításra.
      • A hatékony és értelmes adminisztrációra, hogy nap mint nap láthasd, hogy mennyit termeltél a cégnek és mennyit Önmagadnak.
  1. Kelemen Róbert, a fiúnk – pontosabban a vejünk

lesz a Te mentorod. A duguláselhárító szakma csínját-bínját villámsebességgel ellesheted tőle. Megtanulhatod a számlaírást, a felelősségvállalást, a szakvéleményezést, a hiba feltárását, a hiba megszüntetését, a megelőzési módokat, az ügyféllel bánást, a kifogáskezelést.

  1. Ágoston Gyula, a papa

a műszaki hátteret adja. Egy felszerelt céges sárgavillogós autót, céges mobiltelefont, az emberségét, az odafigyelését kínálja. Fogadd el tőle!

 

VÁRJUK A JELENTKEZÉSEDET: 30 / 9 228 158

 

LEGYÉL TE A LEGJOBB FŐVÁROSI DUGULÁSELHÁRÍTÓ!

KERESS  200 EZER FORINTNÁL IS TÖBBET!

 

JELENTKEZEM AZ ÁLLÁSHIRDETÉSRE

 

NEM KELL DIPLOMA (ELVÁRÁSOK)

  • Csak az számít, hogy Te is elégedett legyél, az ügyfél is, a mentorod, illetve a cég vezetője.
  • Akkora tiszteletet és tiszteletdíjat kapsz, amennyit a másiknak adsz.

NE JELENTKEZZ AKKOR, ha…

  • nincs legalább „B” kategóriás vezetői jogosítványod, mert gyalog nem tudnád ellátni a feladatokat,
  • volt már út közben baleseted, karambolod, nem szeretnénk, ha ez itt is lenne,
  • nincs semmilyen tapasztalatod a vízszerelésben,
  • elítéltek valamiért, mert akkor készpénzt nem kezelhetsz,
  • nem budapesti vagy, mert gyorsszolgálatnál az idő a legdrágább,
  • ha bármilyen egészségi problémád van, nem tudnád ezt a fizikai munkát ellátni.

TÉGED KERESÜNK?

  • Nem érdekel minket a konkrét végzettséged, csak a hozzáállásod meg a kiváncsíságod.
  • Nem érdekel minket, hogy miben hiszel, vagy nem hiszel. Önmagadban higgy!
  • Téged keresünk, az unokánk lehetnél, mert jóval fiatalabb vagy nálunk. Téged se zavarjon a mi életkorunk!
  • Téged keresünk, ha jól tudunk együtt dolgozni, kijövünk egymással, ugyanazt akarjuk, minél több elégedett ügyfelet.
  • Téged keresünk, ha érdekel, és tudod, hogy kik vagyunk, mivel foglalkozunk, és ha szeretnél hozzánk tartozni.
  • Téged keresünk, ha szívesen vennél részt tréningeken, végre tudod hajtani a feladatokat, és mersz utasításokat is adni.
  • Téged keresünk, ha nem hisztizel, amikor bepiszkítod a nadrágodat, ha büdösben kell valamennyi ideig lenned, vagy éppen egy ideges vagy aggódó megrendelőt kell megnyugtatnod.
  • Téged keresünk, ha önállóan kitalálod a sokféle megoldás közül a legjobbat.
  • Téged keresünk, ha nem félsz a valamennyi papírmunkától.
  • Téged keresünk, ha van Benned kitartás azért, hogy a helyszínről sikerrel és a megérdemelt munkadíjjal gyere ki.
  • Téged keresünk, ha legalább egy kicsit szimpatizálsz a stílusunkkal, és nem vagy sértődős.

 

VÁRJUK A HÍVÁSODAT: 30 / 9 228 158

 

TANULD MEG A LEGKERESETTEBB DUGULÁSELHÁRÍTÓKTÓL A TITKOT, HOGY MITŐL ÉS MIÉRT RAGASZKODNAK HOZZÁNK AZ ÜGYFELEK!

LEGYÉL TE AZ EGYIK LEGKERESETTEBB DUGULÁSELHÁRÍTÓ BUDAPESTEN!

 

Állás, karrier

Mi a gyorsszolgálat? Mi a vagyonmentés? 

 

MIÉRT IZGALMAS EZ A GYORSSZOLGÁLAT?

  • Mert minden dugulás más, mindnek más az oka, ez egy oknyomozói feladat, a megoldás is ilyen változatosan furfangos.
  • Beleláthatsz a legkeresettebb duguláselhárító cég életébe.
  • A céges ranglétrán különleges helyed lesz: nem beosztottja leszel valakinek, hanem közvetlenül pénzt termelsz a cégnek és Önmagadnak.
  • A többi családi vállalkozásunk kapcsán is lehetnek feladataid.
  • Képzéseken vehetsz részt, láthatod a napi működés nehézségeit és szépségeit is.

 

MIT ÍGÉRÜNK NEKED?

  • Annyi pénzt kereshetsz, amennyivel kényelmesen és biztonságosan élhetsz. Alapbért és jutalékot, így a vállalkozás növekedésével a Te jövedelmed is nő, mert közös a célunk.
  • Egy lojális, összeszokott és szuper társaságot, ahol önálló kíváncsiak a Te véleményedre.
  • Egyre több munkát, ismertséget, Hozzád, a személyedhez ragaszkodó ügyfelet, napi sikerélményt, dicséretet, sok-sok megbecsülést.

Még nem tudjuk, hogy Te miben vagy jó, de nálunk mindenki azt teheti, amiben igazán elemében érzi magát.

Most jött el az idő, hogy a cégünk fejlődjön.

Nem új rokonra van szükségünk, hanem nagyobb cégre, mert a jelenlegit kinőttük.

Rád várunk.

VÁRJUK A HÍVÁSODAT: 30 / 9 228 158

 

JELENTKEZEM AZ ÁLLÁSHIRDETÉSRE